Rög
„Akit őrültekházában ápolnak, az legalább valaki.”
(Fernando Pessoa)
Megint az angyalhullás, és én megint a leesőket
számolom. Rög, a szerzetes, aki a templom alatti
állatkórházban segédkezik, gyógyszereket hoz nekem.
Beteg állatok auráját fogja fel, azokból készíti, mondja,
és ez már meg sem rémít, fel sem készít semmire. Törött
csontokat, széthúzott gerinceket látok magam előtt, mikor
iszom az első üvegcséből. Kicsit félek Rögtől, olyan nyest-
feje van, élesek a szemei, és a hangja karcol. Nem találom
magam, mikor találkozunk. A múltkor átlépett egy angyalon,
meg se rezzent, pedig a közeli bokrok is morogtak, a fák
meg mintha utána kaptak volna félholt ág-kezeikkel. Mint a
kényelmetlen mondatokat, lerázta. A második üvegcse
után halványodnak az angyalok, esés után normális sétálókká
változnak át, szétnéznek, beszélgetnek, mintha úgy élnének,
akár mi, emberek. Persze az ő élésük mégis egy másik
minőség. Talán magasabb. A normalitásról meg nem tudok
semmit, én nem tudok aláhullani.
(Megjelent az Alföld 2019/11-es számában.)
(Borítókép: Luis Iranzo Navarro-Olivares képe a Pixabay-en.
Hozzászólások